3. Ribike

Egy királynak volt három fia, egy özvegyasszonynak meg egy lánya, Ribike volt a neve. Az a Ribike mással nem élt, mint ribizlivel, míg egyszer megbetegedett. Az anyja nem tudott ribizlit venni neki, elment a klastromkertbe, ott beszökött, és szedett egy kosár ribizlit. Meglátta ezt a főnöknő, kiment hozzá.

-Mit csinálsz, te asszony?

-Hiszen én még nem loptam soha életemben, de most a kénytelenség rászorított, mert van egy olyan gyönyörű lányom, hogy annak párját nem találni, de ha ribizlit nem ehet se ma, se holnap, meghal.

Erre megbocsátott neki a főnöknő, és elment vele, mert nem akarta hinni, hogy a szegény asszony lánya ilyen lenne.

-No, te szegény asszony-mondta végül-, add ide a lányodat énnekem, nálam jóllakhat ribizlivel.

El is ment vele a lány és akkoriban még szabad volt tárva-nyitva lennie a klastrom ablakának, hát kinézett rajta. A három királyfi meg éppen arra ment.

A legöregebbik elkezdi, hogy nem nyugszik addig, amíg ez a szépséges szép lány a felesége nem lesz, a középső is, hogy ő sem nyugszik, amíg nem lesz az övé, a legkisebb meg:

-Abba még én is beleszólok!

A három testvér csúnyán összakapott, a főnöknő is odament a lármára, Ribike meg elszólta magát:

-Jaj, ezek miattam vesztek össze.

Megijed erre a főnoknő, hogy még pirongatást is kap a királynétól, behívta az ablakból Ribikét, és megbüntette. Azt mondta:

-Ribike, a szépséged bajt hozott ránk, változz gyíkká, lakásod pedig a világ végén legyen!                                                        

Az szegény azon nyomban gyíkká változott, s elmenekült a világ végére.

A királyfiak anyja meghalt, az apjuk meg nagyon öreg volt már, de nem tudta eldönteni, hogy a királyságot melyiknek adja, mert mind a három fiát egyformán szerette. Végül azt mondta:

-Tudjátok, fiaim, hárman vagytok, és egyik sem derekabb a másiknál, hanem én feladok nektek mégis három próbát, s amelyikőtök megállja, az kapja meg a királyságot.

Máris sürgette mind a három, hogy csak adja fel.

-De elég lesz ám először egy is.

Azt kérte, hogy őneki olyan csodavásznat hozzanak, amelyik száz rőf* hosszú, száz rőf széles, mégis keresztülmegy a karikagyűrűjén.

A királyfiak mind fogadkoztak, hogy ők majd meghozzák a csodavásznat. Jó sok pézt vittek magukkal, elmentek a városba.

Három utat találtak: két jó utat, azon ment a két öregebb, a harmadikon meg, a hepehupáson a legkisebb.

A két öregebb három városba is betért, a legkisebb ment, el is fáradt, de nem talált még egy madarat sem. Amazok vásároltak is tömérdek vásznat, ez meg még mindig ment. Egyszer csak odaért a világ végére, talált egy kőhidat, oda leült. Búsult, mitévő legyen, enm tudja az első kívánságát sem teljesíteni az apjának. Akkor odament hozzá egy aranyos hátú gyíkocska. Ribike volt, mindjárt felismerte a királyfit, s így szólt hozzá:

-Mit búsulsz, királyfi, min szomorkodol?

-Mit kérded, te aranyos hátú gyíkocska, hiszen úgysem tudsz segíteni rajtam.

-Mondjad csak, hátha tudok.

Akkor elmesélte a királyfi, hogy az ő apjának három fia van, és amelyik teljesíti a három próbát, az kapja meg a királyságot. Az első próba az, hogy vigyenek olyan vásznat, amelyik száz rőf hosszú, száz rőf széles, mégis keresztülmegy a karikagyűrűjén.

-Jól van, királyfi-mondja Ribike-, csak ülj itt, amíg nem jövök, hozom a csodavásznat.

Lement a kőhíd alá, a pókok közé. A pókokkal régi barátságban volt, mert szerették, ha mesélt nekik. Most is tíz nap, tíz éjjel szőtték érte a vásznat. Akkor készen lettek, ő meg felvitte a királyfihoz. Az egész elfért a legkisebb zsebében.

A két bátyja már rég hazament, szekérszám vitték a drága holmit, de egysem az volt, ami kellett. Az egyik elég hossú volt, de nem volt elég széles, a másik elég széles is volt, de nem tudta az apjuk keresztülhúzni a karikagyűrűjén.

Ő is jön, elveszi a zsebéből a pókhálóvásznat.

-Ez igen könnyen kerestülfut a gyűrűn, de meglesz-é a hossza meg a széle, vagy sem?

Mérnököket hozatott az öreg király, megmérték, hát se több, se kevesebb: száz rőf hosszú száz rőf széles.

-Látjátok, fiaim, a legkisebbik már teljesítette is az első próbát, de aki még a hátralevő kettőt meg tudja állni, király lehet. Olyan kiskutyát hozzatok nekem, amelyik egy arany dióhéjban elfér, mégis, ha kiugrik belőle, a sivalkodása hetedhét országra szóljon.

Mikor a legkisebb odaért a világ végére, azt mondja:

-Aranyos hátú gyíkocska, jelenj meg a hívásomra!

-Mi baj, királyfi?

-Most már nem tudom, hogy tudsz-e rajtam segíteni.

-Azért csak mondjad, hátha tudok.

Elmondta, mint kért az apja.

-Csak maradj itt, segítek.

A két bátyja már hazament, nem találtak semmit. A gyíkocska meg lement a törpék királyához, könyörgött neki, hogy adjon egy apró kiskutyát. A király ráállott, odaadta az első miniszterét, az volt olyan, amilyen kellett. Ribike beletette egy arany dióhéjba, és vitte föl a királyfihoz.

-Tedd a zsebedbe, de ki ne nyisd az úton, hanem iparkodj véle haza.

Úgy is lett.

-No, fiam, te is üres kézzel jöttél, mint a bátyáid?-fogadta az apja.

Ő meg nagy vidáman előveszi, kinyitja az arany dióhéjat, kiugrik a kiskutya belőle, szörnyű hangosan sivalkodni kezd, hetetdhét országra elhallik a sivalkodása. Az öreg királynak meg mintha írós vajjal kenegetnék a hátát, azt mondja:

-No látjátok, fiaim, a legkisebb ezt is meg tudta tenni. De még amelyikőtök a harmadik próbát kiállja, király lehet. A harmadik próba az, hogy el kell hoznotok a legszebb menyasszonyt.

A két bátyja mindjárt azt remélte, hogy ezzel most lefőzik a testvérüket, s elmentek a menyasszonyokért. Az meg elszomorodott, hogy az aranyos hátú gyíkocska a legszebb menyasszonyt csak nem tudja előteremteni a föld alól. Sóhajtözva ült a kőhídnál.

-Na, most aztán igazán nem tudsz segíteni rajtam!-kesergett.

-Mondd csak, mi baj, hátha tudok segíteni.

-Most azt a próbát adta fel az apánk, hogy hármónk közül nekem legyen a legszebb menyasszonyom.

-Ha csak ennyi-nevetett a gyíkocska-, fogj meg, és vágj oda a kőhídhoz!

-Én azt nem teszem meg.

-Mondom, csak vágj oda a kőhídhoz!

Nem akaródzott neki megtenni, de látta, hogy a gyíkocska elszontyolodik, behunyta hát aszemét, és odavágta. Egy szépségesen szép fehérnép állt előtte!

-No királyfi, rám ismersz-e?

-Hát, vélekszem*, de nem tudom, hogy jól-é.

-Én vagyok, aki kinézett a klastrom ablakán! És tiéd leszek halálos holtig!

Nagyon megörült a királyfi, azt se tudta, hogy karolja, hogy vigye haza. A bátyjai már hazaértek a menyasszonyokkal. Az öreg király éppen ribizlit szedett, amikor ők is megérkeztek, s hirtelen minden ribizliszem arannyá lett a kezében. A legkisebb fió nyerte el a koronát. A bátyjai belátták, hogy ő a legkülönb köztük.

*Rőf: régi hosszmérték kb. 78cm

*Vélekszik: emlékszik, gyanít

Oldal: 3. Ribike
Gyere velem az óperencián is túlra, ott vár ránk a csodák birodaloma! - © 2008 - 2024 - azoperenciantul.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat