2. Mirkó királyfi

folytatás II. rész

Azt mondja ekkor a táltos:

-Ideértünk a Fekete király birodalmába. Itt van a palotája nem messze. Engem hagyj itt, majd itt megtalálsz, de jól vigyázz, mert a Fekete király ott alszik a sátorban, el van átkozva, addig fel nem ébred, amíg te meg nem szabadítod. Menj egyenest a palotába, és vigyázz, mert teli van ellenséggel, s míg azokat le nem győződ, a Fekete királyt fel nem ébresztheted. Mikor bemény a palotába, kettesével jönnek rád a katonák az ajtón, de te csak rántsd ki a kardod, és vagdalj le mindenkit, aki szembejön veled. Ha meg beérsz a legelső szobába, majd ott meglátod, mi történik.

Ezzel Mirkó elindult, és valóban, mikor bement a palotába, jöttek a katonák rá kettesével. Alighogy levágott kettőt, már megint ott termett a másik kettő. Csak vagdalta őket, s utóvégre odaért az ajtóhoz, ahonnan a katonák jöttek kifelé. Az utolsó kettőt még levágta, és belépett a szobába. Látta, hogy egy vén banya ott benn sző. Mikor a vetélőt elindította, hol innen ugrott ki egy katona, hol onnan, Mirkó nem győzte őket levágni, míg végül fogta, s levágta a banya fejét.

A Fekete királynak volt egy lánya, aki mindezt nézte az ablakon, s mikor látta, hogy több katona nem jön ki, már gondolta, hogy Mirkó végzett a banyával is. Lejött a toronyból, és odament Mirkóhoz.

-Ki vagy te, vitéz királyfi, hogy ezt a töméntelen ellenséget le bírtad győzni?

-Én a Fehér király fia vagyok, Mirkó, és az atyám küldött, hogy vigyem el hozzá a legkedvesebb barátját, a Fekete királyt, akivel száz éve nem találkoztak, s nagyon szeretne már beszélni vele.

Azt mondja a királylány:

-Az én atyám, a Fekete király átok alatt van, mindig alszik, épp azóta, hogy a te atyáddal utoljára találkoztak. Csak te tudod ettől megszabadítani, mert én láttam, milyen vitézül harcoltál, és a bajnak még most sincs vége.

A banya fia egy óriás, azzal is meg kell birkóznod, de abban én már segíthetek neked.

Ezzel sarkon fordult, leszaladt a pincébe, és felhozott egy korsó bort.

-Ebből-azt mondja igyál egyszer, és akkor már erős leszel.  De ha mégsem bírsz vele, akkor mártsd a korsóba az ujjad, s még erősebb leszel. Ha pedig még úgy sem tudnád legyőzni, merítsd bele a kezed egészen.

Hát úgy is lett. Az óriás már megneszelte, hogy valaki ott van, és látta, hogy a katonákat mind lemészárolta a banyával együtt. elkezdett ordítani, hogy ki volt az a fickó, aki ezt merészelte tenni.

Mirkó meg előállt.

-ÉN voltam az.

-Na- azt mondja az óriás-, most elbánok veled!

Összekaptak, de nem bírta egyik a másikat legyőzni. Elfáradtak, eleresztették egymást, és ez alatt az idő alatt Mirkó belemártotta az ujját a korsóba. Máris újból összekaptak. Megint keserves harc kezdődött, s most már nagyon megtörte Mirkó az óriást, de még nem tudta legyőzni. Épp megálltak pihenni újból, Mirkó meg belemártotta a kezét a korsóba, s mikor harmadszorra is összekaptak, úgy vágta földhöz az óriást, hogy azonnal kirepedt a hasa.

A királylány erre odament Mirkóhoz, és átölelete.

-Köszönöm, szép királyfi, hogy megmentetél bennünket, ezt sosem fogom elfelejteni, hanem gyere, menjünk az apámhoz, már biztosan felébredt.

Elmentek a sátorhoz, látták, hogy a király éppen most kezdett ébredezni, s mikor megpillantotta a lányát, nem tudta, örömében mit csináljon. Fölugrott, megcsókolta.

-Hát ez?-kérdi aztán, -Ki ez a vitéz, aki itt áll melletted?

-Ő a megmentőnk, édesapám, a Fehér király fia, Mirkó.

-Hát te a Fehér király fia vagy?! Az én kedves barátomé, akivel épp száz éve, hogy utoljára találkoztam?!

-Úgy bizony! S éppen azért küldött, hogy nagyon szeretné már látni fölségedet.

-Aj, baj, mennék én szíves örömest, de hogy tudunk elmenni hozzá?

-Azon most már ne aggódjon fölséged! Van nekem egy táltos lovam, ha idehozott, hát vissza is visz bennünket.

-Jaj, fiam, hiszen az lehetetlen!

-Lehet biz az, édesapám-nevetett a kirlylány-,csak menjünk föl a palotába.

Mirkónak meg azt mondta:

-Jól figyelj rám! Itt van egy aranypálca. Mikor mi benn leszünk, te akkor kerüld meg a palotát háromszor, és veregesd meg ezzel a pálcával. Amikor harmadszorra megkerülöd, a palota aranyalmává változik, mi ketten bent leszünk, te meg ted az aranyalmát a zsebedbe. Így  elvihetsz bennünket.

Mirkó háromszor megkerülte a kastélyt, megveregette az aranypálcával, és az arnyalmává változott. Betette a zsebébe az almát, ment a lovához. A lova már messziről kiáltotta:

-Na, kedves gazdám, úgy látom, győztél! Ülj föl a hátamra, és hunyd be a szemed, mert repülünk haza. -S már ott is voltak az apja országában.

Akkor Mirkó leszállt a lóról, bevezette az istállóba, levette róla a nyerget, és enni adott neki. Az meg azt mondja:

-Na most, kedves gazdám, menj ki az udvarra. Az aranyalmát tedd az udvar közepére, kerüld meg háromszor, és veregesd meg azzal az aranypálcával!

Mirkó kiment, letette az aranyalmát, körülkerülgette, megveregette, egyből palota lett belőle, a Fekete király meg a lánya akkor éppen néztek ki az ablakon.

A Fehér király is kitekintett a maga ablakán, és elámult, mert nem tudta elképzelni, miféle palota termett ott ilyen hirtelen. De megismerte rögtön a Fekete királyt, hej, szaladt is, kiabált fel neki:

-Gyere le, kedves barátom, de régen, száz éve épp, hogy nem láttalak!

Na, erre már a Fekete király is lejött a lányával, a Fehér király meg a nyakába borult.

-Csakhogy még egyszer találkoztunk! Most már nem bánom, ha meghalok is!

-Nehogy meghaljon, édesapám!-ugrott oda az apjához Mirkó. -Nem azért hoztam el a Fekete királyt, hogy meghaljon, hanem, hogy még sokáig beszélgethessenek.

-Hát te hoztad el, Mirkó fiam?

Erre már a Fekete király lánya is megszólalt:

-Ő bizony, ő szabadított meg minket, mert az atyámat elátkozták, száz éve, hogy alszik.

-Hát te meg az én barátom lánya vagy?

-Az vagyok, felség.

-Tudtam én, hogy az én fiam vitéz gyerek, azért nevet rá az egyik szemem. Talán ti már szeretitek is egymást?

-Bizony,  mikor megláttam a palota tornyából, mindjárt beleszerettem-vallotta be a lány.

-De én is, édesapám-ölelete át a királylányt Mirkó-, semmi áron nem tudtam volna otthagyni.

-Jól van, akkor legyetek egymásé. Én már úgyis öreg vagyok, hadd legyen Mirkó a király, kiérdemelte, mi meg, öregek, elbeszélgetünk egymással, amíg élünk. 

Akkor megtartották a lakodalmat, mégpedig hetedhét országra szólót, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

Oldal: 2. Mirkó királyfi folytatás
Gyere velem az óperencián is túlra, ott vár ránk a csodák birodaloma! - © 2008 - 2024 - azoperenciantul.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat