Első fejezet,

amelyben bemutatnak bennünket

Micimackónak és a méheknek, mellékesen

a történet is elkezdődik

Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kpogtatva a feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek. Néha ugyan kétség fogja el, mintha lehetne másképp is, de ezt csak akkor tudná megfontolni, ha egy pillnatra megállnának a lépcsőn, és módjában volna fontolgatni. Talán akkor se.

Különben is épp most ért le a lépcső aljára, és hajlandó nektek bemutatkozni:

-Micimackó.

Amikor először hallottam a nevét, én is azt kérdeztem, amit ti akartok kérdezni: "Hátn nem fiú? Azt hittem fiú."

-Én is azt hittem-mondja Róbert Gida.

-De hát akkor nem lehet Mici a neve! Mért hívod Micinek?

-Nem én hívom...

-De hát azt mondtad.

-Mert úgy hívják. Nem érted, hogy úgy hívják?

-De igen, hogyne-mondtam gyorsan, és remélem, hogy ti is befejezitek ezzel a kérdezősködést, mert bővebb magyarázat nem áll rendelkezésre.

Egyébként Micimackó néha játszani szeret, néha pedig leül szemben a kandallóval, és ilyenkor mesélni kell neki.

-Mesélünk? micimackónak mesélj valami szépet-mondottad te.

-Megprobálhatom-mondottam én- Milyen mesét szeret?

-Mesét saját magáról. Ő már egy ilyen Mackó.

-Értem.

-De szépet!

-Majd meglássuk-mondtam én.

-Hát lássuk...

Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó egy erdőben élt, saját kunyhójában, Kovács János név alatt.

(Mi az, hogy Kovács János név alatt?-kérdezi Róbert Gida.

-Ezt úgy kell érteni, hogy ez a név állott az ajtaja fölött aranybetűkkel, és ő ott lakott.

-Micimackó, azt hiszem, nem tudta ezt eddig-mondja Róbert Gida.

-Most már tudom- feleli egy dörmögő hang.

-Akkor talán folytatom-jegyzem meg kissé sértődötten.)

-Egy napon, mikor kint sétált az erőben, egy tisztásra ért, és a tisztás közepén állt egy jókora tölgy, és a tölgy kronájából hangos döngicsélés és zümmögés ütötte meg a fülét.

Micimackó letelepedett a fa alá; mancsai közé fogta a fejét, és gondolkozni kezdett.

Így kezdte: "Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségem futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre, illetve zümmögésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske."

Azután még hosszasan gondolkozott, és így fejezte be: "Ami pedig azt illeti, ha valaki már méh, ezt a minőségét arra szokta felhasználni, hogy mézet készítsen."

Ezek után felállt, és így szólt: -A mézkészítésnek pedig egyetlen értelmes okát és célját abban látom, hogy én a mézet megegyem.

És már kapaszkodott is a fára. És kapaszkodott, és kapaszkodott, és kapaszkodott és miközben kapaszkodott, egy kis dalt dúdolt csak úgy, saját magának.

Ez a kis dal így hangzott:

Erdei körökben az a nézet,

hogy a medve szereti a mézet,

ez nem csak afféle szerény

vélemény, 

ez tény, tény, tény.

Azután egy kicsit továbbkapaszkodott... megint egy kicsit tovább...és még egy kicsit tovább. De közben egy másik verset költött:

Ha medvécske volna a méhecske,

fatörzs alján gyűlne a mézecske,

s ha méh volna medve, amit feltehetek,

nem kéne megmászni ennyi emeletet.

Tudniillik közben egy kicsit elfáradt, azért lett a vers ilyen bánatos. Már majdnem egészen fönt volt, de amint rálépett az egyik ágra...

Reccs!!

-Segítség!-suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit, miközben a két méterrel alatta terpeszkedő ág felé zuhant.

-Tulajdonképpen...-mondotta a három méternél lejjebb nyúló ágra pottyanva.

-Véleményem szerint...-magyarázta tovább két bukfenc között, miközben öt méterrel alább került - csak azt akartam mondani...

-Természetesen ebben az esetben...-fogyltatta udvariasan, miközben rekordsebességgel zuhant keresztül a következő hat darab faág között.

-Feltevésem szerint mindez csak azt jelenti...-határozott végre, elbúcsúzva az utolsó faágtól, hogy további három bukfenc árán végre kecsesen elhelyezkedjék egy rekettyebokorban-azt jelenti, hogy bizonyos szempontból nagyon szeretem a mézet.

Egyébként pedig: segítség!

Kievickélt a bokorból, a tüskéket kikefélte orrából, és ismét átadta magát gondolatainak. Az első, aki eszébe jutott, gazdája volt, Róbert Gida.

(Mármint én?-kérdezte Róbert Gida ámulva, alig mert hinni füleinek.

-Te bizony! Róbert Gida nem felel, de egyre nagyobbra mereszti zsebóraszemeit, és kipirul.)

Így hát Micimackó egyenesen Róbert Gidát kereste fel, aki az erdő másik sarkában lakott, egy szép, zöldre festett ajtó mögött.

-Jó reggelt, Róbert Gida!-mondta ő.

 -Jó reggelt, Micimackó!-mondtad te.

-Mondd, kérlek - jegyezte meg Micimackó könnyedén-, nincs nálad vélatlenül valami léggömbféle?

-Mármint léggömb?

-Igen...Ahogy jövök, mondok magamban, ennek a kedves Róbert Gidának biztosan van valami léggömbje vagy efféléje-mondok magamnak-, mert éppen a léggömbökre gondoltam véletlenül meg effélékre.

-És minek az neked?-kérdezted te.

Micimackó körülnézett, hogy nem hallgatóznak-e, mancsát orrához emelte, és ezt a szót suttogta:

-Méz.

-Hogy kerül össze a méz meg a léggömb?-kérdezted te.

-Köszönöm, jó - felete Micimackó udvariasan, de határozottan.

Na már most véletlenül úgy esett, hogy te estélyen voltál egy nappal előbb barátodnál, Malackánál, és ott véletlenül léggömböket osztogattak. Te is kpatál egy szép zöld léggömböt is, és te magaddal hoztad a zöldet is meg akéket is. Tehát megkérdezted Micimackót, melyiket óhajtja.

Micimackó jól megfogta a fejét, ami nála mindig a megfontolás jele.

-A dolog így áll-mondta végre, -Mézkutató légi útjaim során rájöttem, hogy mi a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a méhecskék ne lássák az embert. Mármost, ha a léggömb zöld, azt hiszik, hogy a fához tartozol. És nem vesznek észre. De ha kék a léggömb, azt hiszik, hogy az éghez tartozol, akkor se vesznek észre. Itt tehát az a kérdés, melyik hasonlít jobban.

-De nem gondolod, hogy téged észrevesznek a léggömb alatt?

-Talán igen, talán nem-mondta Micimackó rejtélyesen. -Ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni. Pillanatig habozott, aztán határozott. -Tudod mit, majd igyekszem úgy hatni, mint egy kis fekete felhő. Ez megtéveszti őket. -Akkor mégis a kék léggömböt ajánlom-mondtad te, és így is lett. Meg is indultatok a kék léggömbbel, de a biztonság kedvéért puskát is vittél magaddal, Micimackó pedig bemászott egy pocsolyába, jól meghengergőzött benne, míg olyan fekete nem lett, mint a csibor.

Ezután felfújtátok a léggömböt, Micimackó megkapaszkodott, te eleresztetted a zsineget, és Micimackó kecsesen libbent az ég felé, míg el nem érte a tatető színvonalát, jó nyolcméternyi távolságban.

-Remek!-kiabáltad te.

-Mit szólsz?! - kiabált vissza Micimackó.-Minek gondolnál alulról nézve?

-Egy olyan Mackó-félének, ami léggömbbe kapaszkodik-mondtad te.

-Az lehetetlen-mondta Micimackó kissé aggodalmasan. -Hát nem olyan vagyok, mint Fekete Felhő a kék égboltozaton?

-Nem mondhatnám.

-No jó, alulról és felülről, az más.

Aztán meg említettem már, hogy ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni...

Sajnos, szélcsendes volt az idő. Micimackó nem tudott köelebb jutni a fához. Már látta a mézet, érezte illatát, de nem tudott hozzáférni.

Kis idő múlva leszólt.

Oldal: I. fejezet
Gyere velem az óperencián is túlra, ott vár ránk a csodák birodaloma! - © 2008 - 2024 - azoperenciantul.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat